Sátorhelyi Folkműhely


Sátorhelyi Folkműhely néven egy művészeti közösség jött létre, melynek célja az ifjúság összefogása a magyar néptánckultúra segítségével.

A Folkműhely egy alulról szerveződő, a lokális értékek közkinccsé való tételét szolgáló, közösséget alakító, kapcsolatteremtő kezdeményezés - hiszen a néptánc, és a népzene kíválóan felhasználható önmagunk, és mások megismerésére, közösségek létrehozására, fejlesztésére.

A projekt tervezése, és megvalósítása volt az első állomása annak, hogy a kistérségben élő fiatalokat összefogjuk a néptánc segítségével. Egy olyan új utat mutassunk feléjük, amely nem a discók, a kiábrándultság, a közömbösség felé sodorja őket. El akartuk ültetni bennük azt a magot, amely az értékek, a hagyományok, az emberek, a családok tiszteletén alapszik.

Megalakulásának célja, a fiatalok táncos nevelése, közösségé való összefogása. Tagjai felnőtt csoportként a "Csárdás" Néptáncegyüttes a horvátországi Csúzáról és a Sátorhelyi Néptáncegyüttes, gyermek csoportként pedig a Sátorhelyi Általános Iskola néptáncosai, a lippói "Kisgömböc" és az Ifjúsági Néptáncegyüttes, a "Botladozók" az "Aranyosvíz" és a "Szélvirág" táncegyüttes a Mohácsról. A gyerektáncosok, egyben mind a Schneider Lajos művészeti iskola néptánc szakának növendékei. Az elmúlt években, tánctáborokat, játszóházakat és táncházakat rendezett, és "A Vágyak Köve" címmel táncjátékot mutatott be a Nemzetközi Néptáncfesztiválon. 

Módosítás: (2010. június 09. szerda, 22:36)

 
Eseménynaptár
<<  Szeptember 2010  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  
  9101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
Támogatóink
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ki olvas minket?
Oldalainkat 3 vendég böngészi
Statisztika
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa97
mod_vvisit_counterTegnap1674
mod_vvisit_counterA héten97
mod_vvisit_counterMúlt héten7528
mod_vvisit_counterE hónapban6540
mod_vvisit_counterMúlt hónapban15941
mod_vvisit_counterMinden nap85793
Bejelentkezés